Már másodszor ér a megtiszteltetés, hogy Huba oktatási miniszterjelöltje lehetek.

A programom alapvetése ugyanaz, mint legutóbb: eMagyarország legelemibb érdeke, hogy minél több, a játék alapjaival tisztában levő, szükség esetén aktivizálható lakosa legyen.
Ehhez két dolgot kell elérnünk: egyrészt minden eMagyar polgárnak tisztában kell lennie a wellness jelentőségével, a harc és a kórház megfelelő használatával, hogy erősítsék a magyar gazdaságot, másrészt olvasniuk kell a legalapvetőbb újságokat, hogy fontos csata vagy TO esetén aktivizálhatóak és irányíthatóak legyenek. Mindenkinek az egyéni döntése, hogy mennyi időt tölt ezzel a játékkal, de az az Oktatási Minisztéium felelőssége, hogy minél kevesebben morzsolódjanak le, illetve a 'kétkattosak' közül is minél kevesebben töltsék teljes tudatlanságban eÉletüket.
Mindezek kulcsa pedig a folyamatos kommunikáció: az ország sikerének egyik zálogát látjuk abban, hogy az állampolgárokat kezdetektől aktív kommunikációra ösztönözzük, és képessé tegyük őket kiigazodni eVilágunkban.
Ezek azok a célok, melyhez a minisztérium minden egyes intézkedését és az
ott dolgozók folyamatos munkáját mérni kell. Nem szabad félmegoldásokkal megelégedni, hiszen eMagyarország legfontosabb erőforrása: a népessége!

Ennek a megvalósítását 7 pontban foglalom össze, mellyel reményeim szerint végigkövetjük az eMagyar polgár útját születésétől a játékbeli céljai megtalálásáig és kiteljesítéséig.

1., Üdvözlő üzenet
Az üdvözlő üzenet korszerűsítése az ellenzéki együttműködés eddigi egyik legnagyobb szakpolitikai sikere, melyre joggal büszkék lehetünk. Úgy gondoljuk, az adott körülmények között a lehető legjobb eredményt sikerült elérni széles társadami és politikai támogatottsággal. Hogy az alapvető céljainkhoz ez valóban közelebb visz-e, azt majd az idő eldönti, annyi azonban biztos, hogy ezzel kapcsolatban sem ülhetünk nyugton a babérjainkon: az üzenetnek dinamikusan követni kell az állami kommunikációban bekövetkező változásokat, így legalább havonta egyszer frissíteni kell.

2., Tréningcégek dolgozóinak oktatása, magáncégek segítése
Az Oktatási Minisztérium terveink szerint szoros együttműködésben fog dolgozni a Szociális Minisztériummal. Együtt fogunk gondoskodni arról, hogy a térningcégek dolgozói a nagy létszám ellenére is személy szerint megkapjanak minden segítséget, hogy jólinformáltan és pozitív tapasztalatokkal vághassanak neki eÉletüknek, és társadalmunk hasznos tagjaivá váljanak.
Cégvezetői tapasztalataimból látom és mások történeteiből hallom, hogy sok fiatal és kevésbé fiatal munkás lestrapált wellnessel, alapvető információk hiányában vállal munkát magáncégeknél. Sajnos vannak, akik ezt úgy gondolják megoldani, hogy azonnal megszabadulnak az ilyen „problémás esetektől”, figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel eMagyaország legalábbis sok potenciális munkáskezet, katonát és szavazópolgárt veszíthet. Ezügyben fel fogjuk venni a kapcsolatot a cégvezetőkkel, és arra kérjük őket, hogy ha emiatt rúgnak ki valakit, jelezzék nekünk! Az így elkallódó emberekkel kapcsolatba lépünk, segítünk nekik mentort és új munkahelyet találni.

3., Mentorprogram
A mentorprogram szerepe és hatékonysága az oktatási rendszerünk egyik ellentmondásos eleme. Rengeteg embernek segített már segítőket találni, de szintén rengetegen vannak, akik valamilyen okból nem találtak rá a külső oldalon működő mentorkeresőre, nem regisztráltak, nem találkoztak vagy nem jöttek ki jól a mentorukkal, mikor pedig szükségük lett volna rá. Ezért feladatunknak tekintjük, hogy az érintettektől visszajelzést kérjünk, a rendszer működésének minden lépését átgondoljuk és ahol kell, javítsunk a hatékonyságán.

4., Közoktatási Magazin
A kezdőüzenet összeállítása során szembesültünk többek között azzal is, mennyi kiváló tutorial, cikk, vagy akár lexikonnak is beillő maratoni összefoglaló született a kezdők okítására. Ezek jórésze szétszórva, akár különböző magánújságokban, akár külső oldalakon jelent meg. Az Oktatási Minisztérium feladata ezzel kapcsolatban, hogy ezeket az anyagokat összegyűjtse, rendszerezze, és a megfelelő ajánlásokkal ellátva a tudásra szomjas újoncok orra alá nyomja.

5., Játék
Régi terveim között szerepel egy játék beindítása, mely három naponta különböző feladatok elé állítaná a frissen regisztrált játékosokat. A cél mindig valamilyen információ megszerzése, melyhez fel kell fedezniük eVilágunk egyes részeit. A megszerzett információt „megfejtésként” kell majd beküldeni, a beküldők között pedig ajándékokat sorsolunk ki.

6., Kérdezz-felelek
Ahogy ez eddig is működött, az Oktatási Minisztérium az alapvető intézmény, ahová bármelyik újonc bármilyen kérdéssel fordulhat. A minisztérium természetesen nem érzi feladatának, hogy többszáz embert személyesen mentoráljon, azt viszont igen, hogy bárkit, aki kérdéssel fordul hozzá, útbaigazítson a válasz felé.

7., Egyetem
Az Oktatási Minisztérium az eddigieknél szorosabb kapcsolatban kíván működni az Imre Norbert által létrehozott Egyetemmel. Szeretnénk, hogy ez az intézmény rendszeresen és az eddigieknek megfelelő magas színvonalon működhessen, hogy nevéhez méltóan valóban a felsőoktatás szerepét töltse be eMagyarországon. Ehhez készek vagyunk támogatást adni akár a kommunikáció, akár munka és szervezés terén. Rövid távú célunk, hogy legalább heti egy előadás megrendezésre kerüljön, majd ennek az anyagából cikk szülessen. Hosszútávú célunk pedig az, hogy az Egyetem színvonalas viták, pártpolitikától független szakmai egyeztetés és alkotómunka színhelyévé váljon.

Válaszd Hubát, válaszd az átláthatóságot, nyilvánosságot, az összetartó, önmagáért és egymásért is felelősséget vállalni képes közösséget!

drith
oktatásügyi miniszterjelölt, indExpanzió Párt

Szerző: JámborAndrás  2009.05.04. 21:46 Szólj hozzá!

Külpolitika, ahogy mi látjuk

Magyarország ott áll a szuperhatalmi státusz küszöbén, ha erős gazdaságot és sziklaszilárd államszervezetet teremtünk, akkor ez az álmunk hamar valóra válik. De Magyarországnak az erejét nem csak a háborúkban kell megmutatnia, a gazdasági terjeszkedés majdnem olyan fontos feladat, mint a háború.
A diplomácia pedig az a rész, aminek ezt támogatnia kell, Magyarországnak néha jótékony nagybácsiként, néha pedig határozott főnökként kell fellépnie. Magyarországnak az első sorban kell szerepelnie a játék bármelyik szakaszáról is van szó!

Fontos, hogy a háborús nyomást, amit Románia felé gyakorlunk, kiegészítsük diplomáciaival is. Célunk elősegíteni az Atlantisz megosztottá válását, főleg a brit és az amerikai törekvéseket kell megerősítenünk. Az ATLANTIS megosztása az egyik út a világháború megnyerésére. Fontos a románbarát semleges, vagy a román bábállamok felszabadítása a román uralom alól.

Az elmúlt hónapban a PEACE-en kívüli diplomácia sokat szerepelt a címlapokon, és sajnos nem mindig sikerült megfelelő választ adni a minket ért vádakra, sértésekre. Hogy ezen változtassunk, tervünk egy eMagyarország határain kívül tevékenykedő állandó hivatal létrehozása. Ennek feladata hazánk és barátaink, szövetségeseink, vagyis a PEACE-GC médiatámogatása lenne semleges és Atlantis-országokban megjelelő cikkekkel, adott esetben ellenpropaganda folytatása is. A propaganda-hivatal a külügyminisztérium alá tartozna, és tehetséges, különféle idegen nyelveken is jól beszélő újságírók dolgoznának hazánk pozitív képének kialakításán, később akár nemzetközi hálózat részeként is.

Sokat többet kell foglalkozni személyesen az államfőkkel, kongresszusi tagokkal, pártelnökökkel, hogy lássák, Magyarország figyel rájuk.

Erre tökéletes a külügyminiszter-jelöltem, Mikrobi által kidolgozott fõosztályrendszer, amely keretei között a nagykövetek hájjal kenegethetik a helyi politikai elitet.

A nagykövetek személyes kapcsolatai mellett nagy hangsúlyt kell helyezni a pr alapú cikkekre. Arra, hogy külföldre is magyarázzuk el, mit akarunk. Jelzem nem helyette, mellette! Bármilyen velünk kapcsolatos esemény van, akkor arról adjunk hírt, a külügyi közlönyben. A közlöny címét a nagykövetek felelõssége lesz eljuttatni, minden fontosabb erep polgárnak, politikai vezetõnek, az adott országban ahol tevékenykednek. Erõsen ott kell lennünk, tematizálnunk kell.


Nemzetközi kitekintés, avagy mi várható a következő hetekben

A következõ hónapban, TO-téren szabad préda lehet Észak Korea, itt én azt gondolom, erkölcsi aggály nem merülhet fel. Azonban azt le kell szögeznünk, hogy a barátaink, szövetségeseink, de semleges államok segítésére szervezett TO-k nem történhetnek úgy, hogy nem egyeztetünk azzal, akinek segíteni akarunk. Ha valóban segíteni akarunk. Ha Huba, aki a külpolitikába nem folyik bele éjjel-nappal, felismerte azt, kik az észtek, akkor ezt a külügynek is tudnia kellett volna.

Fontos az egyeztetés a segítségnyújtás előtt, fontos megakadályozni, hogy az ATLANTIS-hoz kerüljön az arany, de nem minden áron. Önzõ gondolat azt gondolni, hogy mi jobban tudjuk. A végén úgyis segítséget kérnek, és már is szebben nézünk ki, mint elõtte.

Fontos stratégiai cél a környezõ PEACE országok, kiemelten pedig Szerbia segítése, a Balkánon és Közép-Európában tevékenykedõ román ügynökök visszaszorítása, a román külpolitikai expanzió megállítása.
A PEACE-en belüli a vezetõ szerep megõrzése és továbberõsítése pedig elemi érdekünk.

Szerző: JámborAndrás  2009.05.04. 21:44 Szólj hozzá!

A kancellária minisztérium fő feladata lesz a kommunikáció, kezdjük is ezzel.

Sok szó esik arról, hogy mit lehet megtudni a kormány munkájáról, a minisztériumokról és úgy általában véve az államról. Sokan sokféle hiányosságot sorolnak, de szinte mindenki kiemeli az átláthatóságot, folyamatosságot, egyértelműséget. Természetesen egy szociális és stratégiai játékban mint amilyen az erepublik is, nem lehet cél az, hogy felfedjük terveinket az ellenfelek előtt, így a szükséges információk átadására ilyen esetekben más utakat keresnünk, de ezt nyilván ti is megértitek.

Éppen ezért a többlépcsős rendszert működtetnénk továbbra is, némi finomításokkal a következők szerint:

Szerző: JámborAndrás  2009.05.03. 00:38 Szólj hozzá!

35 35
Edit Delete

Gazdaság- A háboru alapja Huba programja I.

Comment-newspaper 5 comments  today

Egyensúly, átláthatóság

Huba kampányának központi eleme az, hogy az eRepublik nem tisztán stratégiai, sokkal inkább közösségi játék, amely a harc, a gazdaság és az egymással folytatott kommunikáción egyensúlyán alapul. A harc adja meg a játék alapját, ez ad célokat. Terjeszkedni, vagy terjeszkedést megakadályozni, blokkolni, edzeni. Ugyanakkor a közösségi kommunikáció adja meg az irányt. Ha nem lenne Magyarországon aktív, kommunikáló közösség, akkor hadi céljaink sem lennének. Egy ország gazdasága képes egyrészt megteremteni a hadi célok eléréséhez a hátteret, ugyanakkor az egyén szintjén maga a gazdálkodás, cégalapítás lehet egyéni cél is.

 

Jelenleg az egyéni szinten működő cégek ki vannak téve a piac szabályainak, kénytelenek könyvelői szemlélettel befektetést, megtérülést, profitot, netán veszteségeket számolni, magyarul működnek, élik a mindennapjaikat. Az állami szintű gazdaságban ugyanakkor az eddigi felfogásban az állam bevételei kizárólag a hadsereget szolgálják, így természetéből fakadóan titkosan kell kezelni ezeket az adatokat. Mennyi az állam adóbevétele? Mire fordítódik? Mennyi a kiadása? A kiadásokat fedezik-e a bevételek? Az összes bevételt elkölti-e az állam, vagy tartalékol? Ha igen, akkor mennyit? Netán többet költ, mint a bevétele? Ezekről egy egyszerű polgár semmit nem tud. Nem a pontos számokról, hanem általában véve a működési mechanizmusról sincsenek információk. Ennek több következménye is van, de a legfontosabb, hogy megbomlik a bevezetőben írt hármas egyensúly: a hadügyeknek nincs közvetlen köze a gazdasághoz, a közösségnek nincs információja az államról, a gazdaság pedig egyéni és állami szinten is ad hoc módon üzemel. Ehhez képest például az újra és újra felmerülő ÁFA vs. income vita nem több mint egy érdekes elméleti felvetés, gyakorlati jelentősége egyáltalán nincs, hiszen nem tudjuk mennyi az ÁFA bevétel, mennyi az income adóból származó bevétel. Sőt, még azt sem tudjuk, hogy mennyi az állam összes bevétele és összes kiadása. Ezen változtatni kell!

 

Huba felkért arra, hogy lássam el a gazdasági miniszteri posztot, amit megtisztelőnek tartok, hiszen első index generációs játékos vagyok, ráadásul nem tartozom egyik párthoz sem, a jelenlegi pártpolitika nem érdekel, és nem is kívánom elkötelezni magam semmilyen irányban. A friend listámon egyaránt szerepel PPL, MHP, SZP és NRP tag is, akik a pártpolitikai beállítottságuktól függetlenül képesek az aktív gondolkodásra. Bárki iránt nyitott vagyok addig a a pontig, ameddig a konstruktív vita, vagy kritika nem csap át pártpolitikai, vagy ideológiai köpködésbe.



Szerző: JámborAndrás  2009.05.02. 18:04 Szólj hozzá!

Szeretném most bemutatni miniszterjelöltjeimet, és röviden azokat az elképzeléseket, kitől mit várnék el. Mind a 6 minisztérium konkrét elképzeléseit közölni fogom külön-külön cikkben is, és ott nevezem meg az államtitkárokat.

Csapjunk is a lecsóba!

Hadügyminiszter: Kampec (Szolidaritás Párt)
A hadügyben nem nagyon akarok változtatni az eddigi rendszeren: tovább kell ütni a Románokat és tehermentesiteni az Indonézeket, a stratégiai célú terjeszkedéseket folytatni, aminek során le-leeshet egy-egy high régió is. Szeretném tovább böviteni a hadsereget, és erre fogok is forrást találni. Fontos az állandó harclehetöség Magyarországon, hiszen a harc a játék egyik, ha nem (de) a legfontosabb eleme.

Gazdasági miniszter: Slowhand (független szakértő)
Több más játékban szerzett tapasztalatot gazdaságirányitásból és szervezésből, a gazdasági elképzeléseink pedig kb 99%-ban megegyeznek. Mivel a háború alapja a gazdaság, ezért erre szeretnék sokkal több figyelmet fordítani, de mint láthatjátok majd, nem a hadsereg rovására, hanem mellette, hiszen egyszerre is lehet csinálni a kettőt, sőt hármat is! (de erről később)

Külügyminiszter: Mikrobi (Szolidaritás Párt)
Jelenlegi külügyi államtitkár. Aktívabb nemzetközi jelenlétet, szervezettebb nagyköveti rendszert és állandó kommunikációt várok tőle a helyi sajtóban. A külpolitika legégetőbb feladata, hogy újra kell szervezni a szétesőben lévő PEACE-t!

Szociális miniszter: Rudolf McGarry (PPL)
Az IBaby alapítványban már megmutatta oroszlánkörmeit és szociális érzékenységét. Az állandó kapcsolattartást várom a tréning cégben dolgozókkal, és a 2-es szint felettiek kirúgását (elbocsájtó üzenettel), ami sajnos mostanában akadozva folyik.

Oktatási miniszter: Drith (indExpanzió Párt)
Erősebb tájékoztatást az újak felé, részvételt az oktatásban; a cset, a fórum és külső honlapok aktívabb használatát várom az új kezdőüzenet megírójától.

Kancelláriaminiszterek: Prucsok (PPL), Adam the Engineer (indExpanzió Párt)
A két miniszter feladata: az állami ügyek, minisztériumok koordinációja, a kiadások számontartása és nyilvánosságra hozatala és a kommunikáció szervezése lesz, valamint távollétemben ők helyetesíttenek majd.

Merj dönteni! Szavazz az elnökválasztáson május 5.-én Hubára, a Szolidaritás Párt a PPl az Indexpanzio és az MKKP (:D) jelöltjére!

Szerző: JámborAndrás  2009.04.30. 17:13 Szólj hozzá!

Hozzuk be az IRL-t? Nem mondja mindig bennem az a belső hang, de hetek óta ez jut eszembe: Magyarorzság többet érdemel.
Sokan érteltlenül állnak amellett, mi a választás tétje, hiszen tök mindegy ki az elnök.
De nem.
Itt két egymással ellentétes játékfelfogás áll szembe egymással, amik közül választanod kell, választanod kell, mert számít, hogy itthon ki lesz az elnök, számít, hogy azt a felfogást választod, hogy stratégia van a full célkeresztben, vagy a gazdaság megteremtése, a demokrácia, egy igazi közösség megépitése, és emelett a stratégia bár nem útolsósorban.

Vajon ha majd egy fontos stratégiai TO-ra kerül sor két hónap múlva számít-e az, hány játékosból tudunk embereket küldeni?

Igen!

Az elmúlt egy hónapban hiába volt baby boom, például a kongreszusi választásokon szavazók száma nem annyi, mint amit vártunk, ha a TO-zo csapatokat is hozzáadjuk.

Most a kezedben a döntés, hogy mersz-e választani, mersz-e dönteni a két ellentétes játékfelfogás között, mert bár IRL másról szól, de mégis: Magyarország többet érdemel, ha-E akkor is.
Igen fontos a TO, de fontos az is, ki kormányoz, és milyen szempontok szerint. Változtatni kell, változás kell! Az Indexgeneráció képviselői megértek arra, hogy felelős pozicióba kerüljenek, és leváltsák a fáradt, 4-5-6 hónapja folyamatosan kormányzó elitet.

De erről neked kell döntened, a te szavazotod is számit.

Mi hívei vagyunk a részvételi demokráciának, nekünk számít mit gondolsz, mi egy olyan országot akarunk, ami figyelembe veszi mit csinálsz, ami nem mondja azt, hülye vagy ha nem érdekel anyira a játék. Mi egy olyan országot akarunk ami azt mondja:
Igenis a mindenkori kormány felelőssége , hogy bevonjon, hogy értesítsen, hogy kommunikáljon.

Mi részvételi demokráciát akarunk, hogy mindenki beleszóljon -ha ne is döntsön, mert az az állam széteséséhez vezet- de mond el az ötleted, mond el mit akarsz és ne utasitsanak el.

Ezért hoztuk létre az alábbi platformokat: http://ehuba.blog.hu/ itt fog megjeleni egy helyen minden kampány cikkünk
Ha jársz csetre vagy csak kiváncsi vagy a Huba kampányra, holnap várunk 4-től a mibbit.com/chat channel #hangod szobában,
és ha ötleted van, vagy csak írni akarsz nekünk: merjdonteni@gmail.com

Szerző: JámborAndrás  2009.04.30. 04:06 Szólj hozzá!

Nem csak cselekedni akarunk,hanem már cselekszünk is, a Huba kampánycsapat írt egy szerintünk minden igényt kielégitő új kezdő üzenetett, mivel a régi már elavult volt, és kevés informácíót tartalmazot, ellenben a mostani egy információ bomba, sokat meritettünk a román és az amerikai üzenezetből és megadtuk a kihivásra a magyar választ.

Reméljük ahogy megbeszéltük Feherloval már most beradja a törvényjavaslatott a kongresszus elé, mert ez ennek a ciklusnak a hiányosága, és egy nagyon fontos kommunikáció javitó tényező!

Köszönöm a segitséget mindenkinek, de legfökép Drithnek!

Tehát:

"Üdvözlünk eMagyarországon!

Köszönjük, hogy csatlakoztál hozzánk, reméljük, jól fogod itt érezni magad! :-)

Végy részt a közösség életében:
-www.mibbit.com/chat #erep szoba
-http://forum.erepublikhu.info

Számtalan út áll előtted: lehetsz katona, üzletember, politikus, diplomata, újságíró...

De hogy az elején kezdjük, amit első nap tenned kell:
-ételt venni: market->market place->food
-munkát keresni: market->job market
-avatart feltölteni: my places->profile->edit profile
-eddzeni: my places->army->train

Ami a legfontosabb: figyelj a wellnessedre! Ez a karaktered egészsége, kell a munkában, harcban. 50-ről indul, az a jó, ha 90 fölé viszed, de ha 0-ra csökken, meghalsz.
A wellnessről bővebben itt: http://www.erepublik.com/en/article/-dv-zlet-s-fontos-tan-csok-az-j-j-t-kosoknak-772981/1/20

Keress mentort! Itt regisztrálj: http://sanya.agilityhoster.com/mentor/index.php, majd írj üzenetet a mentorodnak! Hozzá fordulhatsz, bármilyen kérdésed, problémád adódik!

Vedd fel az Oktatási Minisztériumot barátodnak! (http://www.erepublik.com/en/organization/1308662 Add as a friend gomb)

Olvasd ezeket az újságokat:
Hadügyi Közlöny http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1
eMagyar Közlöny http://www.erepublik.com/en/newspaper/magyar-kozlony-183570/1

Iratkozz fel rájuk: kattints a subscribe gombra! Bal oldalon a zöld ikonra kattintva olvashatod a legújabb cikkeket!

Harcolni 5-ös szint felett tudsz, ha a wellnessed 40 felett van. Két dologra figyelj:
-nézz bele a Hadügyi Közlönybe, ott üss, ahol a legnagyobb szükség van rád!
-addig üss, hogy a wellnessed 40-50 között maradjon, utána menj kórházba, és aznap már ne harcolj többet!

Kívánunk hosszú és eseménydús eÉletet!"


Létszi votold a cikket, hogy eljusson minnél több emberhez és kijavithasuk az esetleges hibákat!

Szavazz Hubára, szavazz az erősebb és jobb Magyarországra!

Szerző: JámborAndrás  2009.04.30. 04:05 Szólj hozzá!

Kedves Választópolgárok!

Szeretném tudatni veletek, hogy május hónapban ismét elindulok az elnökválasztáson, immáron három párt: a Szolidaritás Párt, a Polgári Platform és az IndExpanzió támogatását élvezve. Az ellenzéki koalíció láthatóan jól együtt tud működni: remek eredményt elérve parlamenti többséget szerzett a két nappal ezelötti választásokon.

A közös együtt dolgozás során kialakult egy kép, hogy ki az aki tud és akar dolgozni ezért az országért, kikből fog állni Magyarország következő kormánya.

Az irányváltással egy másik felfogás kerülhet hatalomra, hiszen tömörülésünk egyik központi ideája az, hogy az eRepublik nem tisztán stratégiai, sokkal inkább közösségi játék. Az elmult napok eseményei is bebizonyították, hogy az embereket a hatalomnak nem szabad csak parasztként kezeli a sakktáblán. Szükség van a párbeszédre az emberek informálására, a személyes és médiakapcsolatok szélesítésére, egy közösség létrehozására. Ez mutatja, hogy fobb elképzeléseink szerint változtatnánk az igazgatási rendszeren, átláthatóbbá, szélesebbé téve azt, és jobban közvetítve az állampolgárok felé.

Szükség van az államigazgatás átalakitására, az egyszerűbb, jobban működő kommunikációra, a pénzkiutalások nyilvánossá tételére.

Változtatnunk kell, nem azért mert ez egy szlogen hanem azért, hogy jobban müködjön az állam a gazdaság, és a kommunikáció, és aki azt mondja ezt nem lehet, hát hazudik vagy gyenge.

Részvételi demokráciát kell teremtenünk, ahol minél több ember látja és érti a rendszer működését. Minél több embert kell bevonnunk, erről fog szólni a kampányunk is. Elindítunk majd egy blogot és egy email-listát, emellett a cseten is üzemeltetni fogunk egy állandó szobát, ahol feltehetitek a kérdéseiteket, elmondhatjátok kéréseiteket.

Sok emberhez akarunk szólni, ehhez pedig sok ember kell. Ezért kérem, aki egyetért ezekkel a célokkal és segiteni akar nekünk, keressen meg a cseten.

Programunkat bövebben az elkövetkezendő napokban olvashatjátok, figyeljétek a három párt cikkeit, közleményeit!

Baráti üdvözlettel,
Weisz Manfred Huba
a SzP-PPL-IE közös elnökjelöltje

Szerző: JámborAndrás  2009.04.30. 04:04 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása